2013. november 14., csütörtök

17.Ki vagy te nekem?

 Sziasztok!
Remélem örültök, meghoztuk nektek a következő részt!
Igaz az előző csak tegnap került fel, de annyi ötletünk van,
hogy muszáj leírnunk nektek. A következő rész nem tudom, hogy
mikor is fog megérkezni, de a napokban tuti vagyis remélem!
Köszönjük 12 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett
komit is, reméljük ide is kapunk majd!
Szerintetek ki lesz az a fiú a végén?
Jó olvasást!
                     Puszi Evelyne és Anita!




   Nem akartam hinni a szememnek, annyira hiányzott már, most pedig szorosan ölel magához. Tayler! Nagy szükségem van most rá, ő az a személy, akit a legjobban szeretek Sofie után. Neki mindig sikerült elérni, hogy mosolyogjak még akkor is, ha a föld alatt volt a hangulatom. Csak pár percet kellett vele töltsek és minden bajomat elfelejtettem. A világon szinte mindenki azt hiszi, hogy nem létezik fiú-lány barátság, de itt a példa, mi kiskorúnk óta nagyon jó barátok vagyunk és ez a mai napig is így maradt. Bár azt tudtam vagyis csak sejtettem, hogy voltak olyan pillanatok, amikor ő talán kicsit többet érzett irántam, mint barátság, de próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nem akartam tönkre tenni a barátságunkat, mert ha akkor megadom magam és talán megpróbáljuk, szinte biztos vagyok benne, hogy az tönkretette volna a barátságunkat. Hiszen miután már együtt vagytok minden megváltozik és ha szakítottunk akkor pedig már semmi sem lesz a régi. Elhidegültök egymástól, próbáltok olyanok lenni, mint régen, mint minden előtt, de nem megy, hiszen megbántott... én nem akartam, hogy ez legyen, így inkább továbbra is csak barátként tekintettem rá, még akkor is, ha néha nem úgy viselkedtünk, mint a barátok. Emlékszem, hogy a licibe nem egyszer mondták azt ránk, hogy együtt vagyunk, de igazuk volt hiszen úgy viselkedtünk... kézenfogva sétáltunk és néha még szájon is pusziltuk egymást, de ennél több sosem volt közöttünk.
  Amikor kiszabadultam a karjai közül észrevettem a feszültséget, Niall és közte. Gondolom Niall nem díjazta, hogy Ty Sofiet öleli, de Sofie is észrevette és Naillhoz bújt. Majd Ty felém fordult és azt kérdezte tőlem, hogy nem mozdulunk ki egy kicsit. Én természetesen beleegyeztem, csak előtte még el kell készülnöm, így megfordultam és akkor találkozott a tekintetem Harryével, de Ő abban a pillanatban eltűnt. Felszaladtam az emeletre és kerestem valami rucit, amit felvehetek. Egy egyszerű fehér pólót választottam fekete nadrággal, amit egy színes kötött sállal díszítettem. A lábamra húztam a bakancsomat, majd a fürdőbe mentem, ahol elviselhető arcot varázsoltam magamnak. a hajam megfésültem és már kész is voltam. Felkaptam a bőrdzsekim és a telefonom, bezártam az ajtót, amikor megláttam Harryt a lépcső mellett állni. Tudtam, hogy engem vár, éreztem. Nyeltem egyet, majd elindultam felé, le akartam menni, de minden hiába elkapta a csuklómat. Az érintésétől izzani kezdett a bőröm.
  - Ne menj el vele. - suttogta. - Kérlek Bee, ne menj el vele. - a hangjából szomorúságot véltem felfedezni és ahogy ezeket a szavakat kimondta olyan volt, mintha könyörögne.
  - Nem mondhatod meg, hogy micsináljak, nincs hozzá jogod. - próbáltam megtalálni a hangom, majd kirántottam a kezem a szorításából és ott hagytam. Nem tudom felfogni, hogy miért kell neki mindenbe beleavatkoznia, úgyis azt fogom csinálni amit akarok, nem amit Ő mond nekem. Lementem a lépcsőn és megálltam Sofie mellett.
  - Itt is vagyok! - csaltam egy kényszerített mosolyt az arcomra. Egy kis feszültséget éreztem a fiúk között, ami nem tetszett, hiszen nem is ismerik Tyt akkor mégis mi bajuk lehet vele?
  - Legyetek jók, ha tudtok. - ölelt magához a barátnőm, majd Tyt is, aki megpörgette őt a levegőben. Mosolyogva néztem őket, hiszen ez visszaemlékeztetett a régi életemre, amikor még semmi sem volt, amikor még minden jól ment.
  - Jó téged újra látni nagylány! - borzolta össze Sofie haját, mire ő kinyújtotta rá a nyelvét.
  - Sziasztok! - köszöntek a többiek. Mi csak intettünk egyet, majd kiléptünk az ajtón. Kint már hideg volt, megcsapott a londoni hűvös esti levegő. Összefontam magam előtt a karjaimat, de Ty nem hagyta, elkapta a kezem és azokat összekulcsolta pont mint régen.
  - Jó téged újra látni. - bújtam oda hozzá. Ty elég jól ismer, tudja, hogy mikor bánt valami és úgy érzem, hogy most is észrevette, de az is lehet, hogy csak simán beszélgetni akar, amit kétlek. - Egy hete mentünk el és te máris hiányoztál, nekem és Sofienak is. - mosolyogtam rá.
  - Ti is nekem, kiscsillag. - puszilt a hajamba. - Látom Sofie végre boldog.
  - Igen. Végre az, Dave után itt volt az ideje, hogy találjon valakit akit teljes szívéből szerethet és aki sosem bántaná meg és Niall ilyen.
  - Ha te mondod akkor biztosan így van. - mosolygott. - Mesélsz nekem róluk egy kicsit, mert még mindig nem vagyok nyugodt. - halk kuncogás tört ki belőlem.
  - Mi az Ty még mindig apáskodni akarsz felettünk? - kérdeztem nevetve. - Nem kell aggódj Sofie miatt, ő jól van. Niallel egy hete vannak együtt, az első perctől fogva nagyon jól kijöttek. Úgyhogy nem kell aggódni. - simítottam végig az arcán. - Sofie boldog mellette és csak ez számít.
  Egy parkba mentünk, ahol leültünk két hintára, tisztára mint az óvodások. A kezét felemelte én pedig gondolkozás nélkül az övébe csúsztattam az enyémet. Egymásra mosolyogtunk, majd folytattuk a beszélgetést.
  - Ty? - rám nézett. - Hogy kerültél te Londonba?
  - Nem örülsz nekem? - kérdezte szomorúan. - Akár el is mehetek.
  - Mi? Nem erről van szó, csak nem értem, hiszen pár hete még nem mondtad, hogy ide jössz.
  - Tudod állást kaptam itt és mostantól itt fogok dolgozni. - itt fog dolgozni, ami azt jelenti, hogy ide is költözik. - Pont az nap jelentkeztem amikor ti bejelentettétek, hogy elmentek. Egy kicsit ez megkönnyítette a dolgom, mert ha megkaptam volna az állást, akkor eltávolodtunk volna egymástól, de így nem kell, hiszen ti is itt vagytok. - mosolygott.
  - Értem. - néztem a kezünkre, majd vissza rá. - Várjunk csak ez azt jelenti, hogy te már tudtad, hogy utánunk fogsz jönni? - bólintott. - Óóó, már mindent értek, szóval te azért nem voltál szomorú. - nevettem fel kínosan. - Azt hittünk Sofieval, hogy nem is fogunk neked hiányozni erre fel meg kiderül, hogy azért voltál ilyen, mert tudtad, hogy úgyis újra találkozunk.
  - Meglepetést akartam szerezni nektek. - felállt, majd engem is magával húzott egyenesen a karjai közzé.
  - Annyira jó, hogy itt vagy. - bújtam szorosan hozzá. - Nehéz volt tőle búcsút venni... - elcsuklott a hangom. Ő egy kicsit eltolt magától és mélyen a szemeimbe nézett.
  - Bee, mi a baj? - nézett rám aggódóan, mindig tudja, hogyha valami bánt, ez most sem kerülte el a figyelmét. - Már az első perctől fogva látom, hogy valami bánt és nagyon szeretném, ha megosztanád velem, hátha tudok majd neked segíteni.
  - Mindig megérzed, ha valami nincs rendben velem.
  - Igen, ez így van. - fogta meg a kezem. - Fázol? - kérdezte, mire én bólintottam. - Gyere menjünk el a szállodába, ahol megszálltam és folytassunk a beszélgetésünket.
  Nem ellenkeztem, nem akartam még haza menni. Beszélgetni akarok vele, de nem erről, nem a bajaimról, csak a hülyeségekről, mint régen, de tudom, hogy ez most nem fog sikerülni, hiszen addig úgysem fog békén hagyni amíg el nem mondom neki mi bánt. De mit mondjak neki? A teljes igazságot? Attól félek, nem akarom, hogy tudja, hogy mit tettem vagyis inkább tettek velem. Nem akarom, hogy sajnáljon vagy netalántán miattam összeverekedjen Harryvel, ugyanis az nem oldana meg semmit sem. Csak újabb vitákat keltene, amire most semmi szükségünk sincs.
  Hamar megérkeztünk. Ty a kulccsal bajlódik, én pedig jól szórakozok rajta, pár próbálkozás után sikerül kinyitnia, majd belépünk rajta. Balra egy franciaágy volt, jobbra pedig a nappali. Kicsi szoba volt, de otthonos, levettem a dzsekim, majd a cipőm és már kényelembe is helyeztem magam a kanapén, Ty is csatlakozott hozzám. Egymással szembe ültünk, de nem beszéltünk.
  - Na mesélj, kiscsillag. - nézett rám. - De előtte még szeretnék valamit kérdezni. Hogy találkoztatok ti a fiúkkal és miért laktok nálunk, ha nektek is van házatok? - a kérdése nem lepett meg, számítottam rá.
  - Nem olyan hosszú történet. Kezdem az elején. - mosolyogtam. - Már első nap eldöntöttük, hogy bulizni megyünk, elég sokat ittunk és tudod, hogy milyenek vagyunk mikor iszunk. - nevettem, majd ő is nevetni kezdett velem együtt. - Ott ismerkedtünk meg velük. Táncoltunk és elcsattant egy-egy csók is. - elkerekedtek a szemei. - Majd innen minden kiesett, egészen addig, amíg fel nem ébredtünk egy ismeretlen helyen, pontosabban a fiúknál. Elhiheted, hogy nem kicsit lepődtünk meg, mikor megláttuk, hogy kik fekszenek mellettünk. Elmesélték, hogy kerültünk ide először nem akartunk nekik hinni, de végül csak elfogadtuk. Majd mikor hazavittek minket, akkor tudtuk meg, hogy kiraboltak... de semmi bajunk nem esett, csak a cuccainkat vitték el. - láttam, hogy Ty meg akar szólalni, de nem hagytam. - A fiúk felajánlották, hogy lakjunk náluk, amíg nem találunk valami más helyet, nehezen de belementünk és itt kezdődött minden.
  - Ez kedves volt tőlük. - mosolygott. - Ahogy látom nektek már azóta zajlik az életetek, amióta ideköltöztetek.
  - Igen, ahogy mondod. - nevettem fel. - Ebben a pár hétben nagyon sok minden történt. - visszaemlékeztem a dolgokra és elöntött a szomorúság.
  - Mi a baj? - hajolt közelebb hozzám Ty.
  - Csak eszembe jutott valami, valami ami nagyon megváltoztatott.
  - Elmeséled nekem? - nézett rám.
  - El. - sóhajtottam, majd elmeséltem neki, hogy mi volt Harryvel, persze azt az apróságot nem említettem neki, hogy mi is történt azon a bulin, mert tudom, hogy nagyon kiakadna és azt most nem szeretném.
  - Sajnálom. - húzott magához. És ekkor ebben a pillanatban én is többet éreztem iránta, mint barátság. Lehet, hogy ez mindig is így volt, csak én nem vettem észre vagy nem akartam észrevenni. Nem tudom, de az is lehet, hogy ezt most nagyon meg fogom bánni, de az is lehet, hogy nem... az is lehet, hogy most végre boldog lehetek vele. Felemeltem a fejem és még egyszer átgondoltam az egészet. Az ajkaimat az övére tapasztottam. Lehet, hogy meg fogom bánni, de most nem érdekel, szükségem van rá. Először meglepődött, majd viszonozta a csókom. Mikor ajkaink elváltak én tiszta vörös lettem, ő pedig érthetetlenül nézett rám. - Ez mi volt? - suttogta. Félve felnéztem rá és azt láttam, hogy ő is zavarban van.
  - Én, én nem tudom. - dadogtam. Erre Ő vigyorogni kezdett, majd ismét megcsókolt. Nem tudom, hogy mi van vagy hogy mi lesz velünk ezek után, de azt tudom, hogy most szükségem van rá.


Harry szemszöge


  Amikor megláttam Beet annak a fiúnak a karjaiba ugrani elöntött a düh. Féltékeny lettem rá, hiszen neki a nyakába ugrik engem pedig a pokolba kiván, amit meg is értek, hiszen megbántottam... Nem nézem jó szemmel azokat a pillantásokat amit Tyler Bee felé vett, látom rajta, hogy oda van érte, csak azt nem tudom, hogy Bee mit érez iránta, de ahogy látom neki is nagyon fontos. Hogy zavar-e mindez? Hát persze, hogy zavar, hiszen magamnak akarom Beet, de már egyre kevesebb esélyt érzek ennek a sikerére, azt érzem, hogy ennek a senkinek sikerülhet elvennie tőlem ezt a lányt, ezt a lányt akit én annyira szeretek. Bee belement, a sétába ami csak még jobban felidegesített hiszen ott csak kettesben lesznek, és abból semmi jó se sülhet ki, semmi. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk Beevel, de nem tartott sokáig, kimentem a kertbe. Láttam, hogy Sofie mennyire örül, hogy itt van Tyler... De az mikor azt mondta, hogy vele biztonságban van, akkor betelt a pohár. Oké hibáztam, de ez nem azt jelenti, hogy velem nincs biztonságban Bee. Miután felment én is utána mentem. Nekidőltem a falnak a lépcső mellett és vártam, hogy kijöjjön. Hamar elkészült, csodásan nézett ki, mint mindig. Láttam rajta, hogy összerezzent amikor meglátott engem, le akart menni, mintha ott sem lettem volna, de nem hagytam elkaptam a csuklóját ezzel megállítva.
  - Ne menj el vele. - suttogtam, meglepetnek tűnt. - Kérlek Bee, ne menj el vele. - még egy lánynak se könyörögtem, de neki még ezt is megtettem.
  - Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak, nincs hozzá jogod. - a szava megsemmisítettek. Kirántotta a kezét a szorításomból, majd lement a lépcsőn.
  Kellett pár perc mire magamhoz térek, bementem a szobámba, az ajtót hangosan becsaptam, majd ledőltem az ágyra és gondolkozni kezdtem. Az is lehet, hogy ez volt az utolsó esélyem én pedig elszúrtam... Az is lehet, hogy már ma történik közöttük valami én pedig semmit sem tudok tenni ellene, semmit. És ez az őrületbe fog kergetni. Nem akarom elveszíteni, fontos nekem, nem fogom hagyni, hogy az egyik percről a másikra lecsapja a kezemről Beet. Az ajtón kopogtatnak, de én nem törődök vele, csak el fog menni. De nem így tett, benyitott. Louis volt az.
  - Minden oké? - jött beljebb.
  - Nem Louis! Semmi sem oké. - mordultam rá.
  - Nem lesz semmisem közöttünk. - nyugtatgatott, kisebb sikerrel.
  - Louis én látom Tyleren, hogy tetszik neki Bee és ahogy észrevettem Beenek is fontos. El fogom veszíteni. - sóhajtottam.
  - Hazz, te nem ilyen vagy emlékszel. - ült le mellém. - Te küzdesz a céljaidért, Beet se ad fel, sikerülni fog vissza fogod szerezni.
  Még egy kicsit bent maradt és ezzel önbizalmat is adott nekem. Nem tudom, még hogy hogyan, de vissza fogom szerezni. Már mindenki lefeküdt, csak én vagyok fent és várom hogy hazajöjjön, de valamiért azt érzem, hogy nem fog. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett közöttük, de nem is érdekel, mert vissza fogom szerezni. 

  - Fiúk, megbeszélés! Most! - reggel Paul kiabálására ébredtem. Általában ilyenkor bajban vagyunk, hiszen nem szokott csak úgy betoppanni hiába, ilyen mérgesen. Kikeltem a meleg ágyból, magamra húztam a pólóm és lekocogtam a lépcsőn. 
  Az asztalon újságlapok voltak össze-vissza dobálva, de amikor Sofie hátához álltam és megláttam a kezében tartott cikket azonnal elkerekedett a szemem. 'Harry Stylest máris megcsalta új barátnője? Vajon Niall Horan is hasonlóképpen fog járni?'. Mi? Ez nem lehet igaz, ezzel aztán nem könnyítik meg a dolgomat.
  - A francba. - morogtam, Sofie hátrafordult az arca ijedt volt aggódó.
  - Mi a francot képzeltek magatokról? - kezdett kiabálni Paul. - Teljesen hülyék vagyok? Nem megmondtam nektek, hogy hamarosan turné erre ti mit csináltok? Újabb problémákat, amiből persze nekem kell kihúzni titeket...
  - Paul, erről nem mi tehetünk. - szólaltam meg. - Szerinted mi szerettük volna, hogy ez legyen? - mutattam a cikkekre. - Nem, nagyon nem, azt sem tudom, hogy sikerült nekik bejutniuk...
  - Nem ti? - akadt ki még jobban. - Ti fogadtátok be őket, ha nem teszitek akkor most semmi sem lenne.
  - A lányokat hagyd ki belőle. - morogta Niall. Nekem sem tetszett, hogy így beszél róluk, de nem mondtam semmi sem, Niall mindent elmondott helyettem is.
  - Jó, de megtiltom nektek, hogy még egyszer a botrányt csináljatok, megértettétek? - kérdezte. Mi pedig bólogatni kezdtünk. - Akkor most megyek és megmentem a seggeteket, mint mindig. - morogta az orra alatt, majd kiviharzott.
  - Ez jól megcsináltátok. - sóhajtott Liam.
  - Nem a mi hibánk jó? - förmedtem rá. - Sem a lányoké, csak a hülye paparazzóké.
  - Nehéz lesz ezt tisztázni...
  - Ennek mi vagyunk az oka. - szólalt meg Sofie halkan. - Miattunk van minden.
  - Mi? - ölelte át Niall. - Ne butáskodj, ez nem a ti hibátok, mi voltunk figyelmetlenek. Csengettek, mindenki el volt valamivel foglalva így én mentem kinyitni az ajtót. Egy fiú állt ott, még nem láttam soha ezelőtt, összehúzott szemöldökkel néztem rá.
  - Kit keresel?
  - Sofiehoz jöttem. - válaszolt lazán. Kijjebb nyitottam az ajtót és ő belépett rajta.
  - Sofie vendéged van. - szóltam neki, amikor meglátta a mellettem álló személyt fal fehér lett...


   

6 megjegyzés: