2013. november 1., péntek

14. Kiismerhetetlen jövő

Sziasztok!
Meghoztuk nektek az új részt! Reméljük, hogy tetszeni fog.
Sajnáljuk, hogy mindig ennyit késünk, de nem nagyon van időnk.
A következő rész lehetséges, hogy még a hétvégén felkerül, de
nem ígérünk semmit sem. Nagyon köszönjük a 11 rendszeres olvasót
és az előző részhez érkezett komit, amiből reméljük több lesz az 
elkövetkezendőkben. A blognak új desingje van, reméljük az is
tetszeni fog nektek. Csak ennyit szerettünk volna mondani.
Jó olvasást!
Puszi Evelyne és Anita!




  Amint egyedül maradtam a szobában, minden egyes végtagom elnehezült. Hátradőltem, csak a lábaim lógtak le az ágyról. Az arcomat a tenyerembe temettem. Ismertem az érzést, pontosan tudtam, hogy ez nem fáradság, hanem bűntudat. Miért is? - tettem fel magamnak a költői kérdést, ami keserű mosolyt csalt az arcomra. Elvégre Davehez jóformán nincs semmi közöm, azért jöttem Londonba, hogy szabad legyek. Hogy szárnyaljak - ujjaimat lassan végigsiklottak a legújabb tetoválásomon, jobb kezemen lévő madarakon. Bee még az első tetoválásaimnál megpróbált visszafogni, de miután látta, hogy mennyire szeretem őket, és hogy nem bántam meg egyiket sem, végül már nem aggodalmaskodott értem, ha a tetováló szalonba mentem.
 -Szeretem ezeket a tetoválásokat. - észre sem vettem, hogy Niall bejött a szobába.
  Félig lefeküdt, ahogyan én,  és megsimogatta a madarakat. Az érintése tökéletesen megnyugtatta minden egyes sejtemet, egy sóhaj szakadt ki belőlem.
 -Mit jelképeznek? - mosolyogva simogatta továbbra is a madarakat, majd végül a 'remény' feliratot is, ami a madarak alatt volt található.
 -A madarak a szabadságot jelképezik. A saját szabadságom, hogy semmihez sem vagyok hozzákötve, akármikor tovább állhatok, ha azt szeretném. A reményre gondolom pedig te is rájöttél. Erőt adnak nekem... Neked, ha jól tudom nincsenek.
 -Nem. - nevetett - Tényleg nincsenek. De a tieid gyönyörűket.
  Abbahagyta a simogatást, kezeinket összekulcsolta. A bűntudat, amit azelőtt bennem kavargott nyomtalanul eltűnt. Biztonságban éreztem magam, az idő megszűnt. Közelebb jött, a csókjából sugárzott a bizonytalanság. Magamra haragudtam, mert azonnal rájöttem, hogy azt hiszi, ő az oka a nyugtalanságomnak. Lehunytam a szemem, beburkoltam magam abba a kellemes érzésbe, amit ő adott nekem. Nemsokára már alatta voltam, ujjai ismét a tetoválásaimra tévedtem, lassan kúsztak végig a madarakon, és a reményen.
 -Kellesz nekem. - suttogta, mikor ajkaink elváltak.
  A hangja rekedtes volt, de nem a vágytól, hanem valamilyen mélyebb érzelemtől. Végül megpuszilta az orrom, a karjába zárt. Kicsit hirtelen jött az elválás, de nem bántam, nem a testem, sokkal inkább a lelkem volt fáradt.
  Álmomban én és Bee egy hideg helyen voltunk. Nem láttunk semmit, egymás kezét fogva tapogatóztunk. A semmiből termett ott Harry, elragadta barátnőmet. Láthatatlan erő tartott fogva, nem tudtam segíteni rajta. Bee és Harry hamar eltűntek, de a sikolya kegyetlenül vízhangzott. Térdre rogyok, a helyszín gyorsan változott. Kívülről láttam magam, egy virágos rét közepén álltam. Nem messze tőlem egy ember, akinek a vonásai hasonlóak Harryéhez a karjában tart egy kisgyereket. Közelebb mentem. Rájöttem, hogy a gyerek én vagyok.
 -Itt vagyok. - Niall a homlokomat csókolta meg - Nem kell félned.
  Éreztem, hogy izzadt vagyok, akárcsak az összes rémálom után.
 -Sikítottam? - a hangom rémült.
 -Nem, de segítséget kértél. El akarod mondani? - a hangjából kihallottam az aggodalmat, mégis óvatosan fogalmazta meg a mondatot.
 -Még nem. De ígérem, hogy el fogom. Azt hiszem, most lezuhanyozom. - kászálódtam ki az ágyból.
  A zuhany alatt az álmon rágódtam. Beet megvédem - ebben erősen hittem , viszont a másik rész aggasztó volt. Az elejétől fogva tudtam, hogy engem örökbe fogadtak, de ez nem zavart. Mindig hallgattam azokra az emberekre, akik megmentettek, bár nekik nem volt túl sok szabályuk. Mindketten örültek a sikereimnek, még a tetoválások ellen sem volt kifogásuk, én voltam a lányuk, ők meg a szüleim. Azelőtt sosem álmodtam azt, hogy más karjában vagyok. Pont egy Harry utánzatéban? - fintorogtam.
  Visszamentem, csak egy szál törölköző volt rajtam. Niall szemében ismerős vágy csillogott, de végül csak a nyakamara lehelt csókot. Nem szándékosan flangáltam majdnem meztelenül, hanem azért, mert elfelejtettem ruhát készíteni, mégis ennél azért többre számítottam Niall részéről.
 -Én is lezuhanyozom, aztán mehetünk is reggelizni. - kacsintott.
  Mikor végeztem az öltözködéssel Niall belépett a szobába csurom vizesen, kissé kócos, szexi hajjal. Forróság járta át mindenem, megint a hatalmába kerített, kitörölve minden más ép gondolatot.
 -Csak nem éhes valaki? - sétált oda, közel húzott magához.
  Lassan indult a csókunk, de hamar gyorsítottam. Mindent beleadtam, amim csak volt, azt akartam, érezze milyen hatással van rám.
 -Kellesz nekem. - visszhangzottam tegnap esti szavait, mikor ajkaink a levegő hiány végett elváltak.
 -Ööö... Reggeli. - hallottam meg egy félénk hangot, Zayn volt az.
 -Kösz Zayn. - vigyorgott Niall, de le nem vette rólam a szemét - Két perc és lent vagyunk.
 -Arra én nem vennék mérget. - Louis haladt el az ajtónk előtt.
 -Most pedig felöltözöm, ha nem baj fiúk. - húzta fel a szőkeség a szemöldökét, ők válaszul felszívódtak - Te maradhatsz.
 -Meg kell néznem Beet, de ezt még folytatjuk. - egy utolsó csókot adott, finoman az ajkamba harapott.
 -Alig várom. - tudtam, ezúttal mitől rekedtes a hangja.
  Kifelé mentem, az ajtóból még egy utolsó csókot dobtam neki. Amint a nappaliba értem Liam állított meg, elmondta, hogy az én Beem végre felébredt.
  Láttam rajta, hogy még rossz bőrben van, és tudtam, hogy a bajai lelki eredetűek, ezért nem sokat faggattam. Megemlítette, hogy kellene egy állás, ezt a feladatot adtam magamnak mára. Be kellett ismernem, az hogy itt lakunk koránt sem normális vagy jó dolog. A rémálmommal nem akartam felzaklatni őt, ezért nem mondtam el.
  Örültem, hogy a reggelit gyorsan elfogyasztottuk, Harry irritáló, Louis gyerekes vigyora, amikor rám és Niallre nézett meg arcpirító volt.
  Először futni indultam. A szél, ami az arcomba kapott időnként, kifejezetten jól esett, a vízcseppek kevésbé. Az arcom ismét piros lett, egy idő után meg kellett állnom. Nem voltam hozzászokva a széllel szemben futáshoz esőben. Egy villanás vakított meg kis időre, először azt hittem képzelődöm, de aztán egy fotóst pillantottam meg az egyik fa mögött. Tovább mentem, egy kisboltba menekültem. Sokáig időztem a piciny üzletben, végül egy palack vízzel távoztam. Máshová csurom vizesen nem akartam bemenni, reméltem elég ideig bujkáltam ahhoz, hogy lerázzam a piócát. Kétség sem fért hozzá, hogy a fiúk miatt követett.
  A ház kihaltnak látszott, rögtön a mosdóba vezetett az első utam. Újabb zuhanyzás után, kábán tipegtem Niall szobájába. Azonnal elmosolyodott, közelebb jött, de nem csókolt meg. Szorosan ölelt, mintha el akarnék előle futni.
 -Nekem szükségem van rád, Sofie Mack. Bármit elmondhatsz nekem. - az illatától csak mégjobban kába lettem.
 -Még Davidet is... - suttogta - Egy szó, és elintézem, hogy soha többé ne zaklasson.
  Elöntött a harag:
 -Kitől tudsz te erről? - bontakoztam ki.
 -Bee mondta el, de ne légy rá mérges. Csak vigyázni akar rád, ahogy én is.
 -Nem kell! - kicsit túl hangosra is sikeredett a tiltakozásom - Kérlek. Nem fontos. Le fog akadni rólam. Megunja, engem is megunt. Különben is nekem itt vagy te, kit érdekel, mit mondanak vagy hisznek mások? - öleltem meg.
 - Aggódom érted. - puszilta meg a fejem búbját - Sokat jelent neked?
 -Nyilván tudod, megkérte a kezem. Vele próbáltam ki sok mindent először, de ez is csak a múlt. Nem törölhetem őt ki az emlékezetemből annak ellenére, hogy ha lehetne, megtenném.
 -Értem. - nem győztem meg őt.
  Megcsókoltam, ez feloldotta a feszültséget, de volt egy olyan érzésem, hogy most jönnek még csak a sötét idők kapcsolatunkban.

2 megjegyzés: