12. Problémák

Sziasztok!

Meghoztuk nektek az új részt. Sajnáljuk ezt a sok késést,

de a suli miatt nehezebben megy, reméljük megértitek.

Köszönjük a 9 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett

komikat. Reméljük ez a rész is tetszeni fog nektek.

Jó olvasást!

                                  Puszi Evelyne és Anita!

  Valahányszor csak Beere néztem a szívem elszorult. Komolyan összetört, de az egészben az volt a legrosszabb, hogy még mindig érzett valamit a Styles nevű féreg iránt. Láttam rajta, mikor Harry a karjaiban tartotta... A kezem megint ökölbe szorult. Az egyetlen dolog, ami ha nem is örömet, de egy kis nyugalmat hozott, hogy tudtam, az én Beem biztonságban van Liam mellett. Bee és Harry is aludhattak, mert Lou és Liam is lejöttek a nappaliba.

  Ott ültünk öten, éreztem, hogy mondanom kellene valamit. A csend kezdett kínossá válni, csak a gondolataimba merülve tértem kissé észhez. Beet biztosan nem teszik ki a házból, a féreg tartozik neki annyival, hogy maradhasson - de mi lesz velem? Még mindig nem bántam meg, hogy behúztam egyet Stylesnak, de fogalmam sem volt hogyan reagálnak majd a fiúk. Niall nem igazán tűnt mérgesnek, vagy csak jól palástolta? Egy beteg, erőszakos némbernek tartanak most?

  Elképzeltem magamban, ahogy burkoltan megmondják, hogy mehetek, amerre csak akarok - inkább elmegyek magamtól.

 -Csomagolok. - jelentettem ki, a fiúk meglepődöttnek tűntek.

 -Ne! - Niall elkapta a csuklómat.

 -Nem vagyok benne biztos, hogy rajtad kívül más is egy fedél alatt akarna velem élni. Amint találtam egy szobát elviszem Beet is. - mosolyogtam keserűen.

 -Nem kell elmenned! - szólalt meg Liam.

 -Maradj itt! - mosolygott Zayn.

 -Jobb, ha nem mész sehova. - tette hozzá végül Louis.

 -Fiúk sajnálom, amit Harryvel tettem. - aranymálnát is kaphattam volna a meggyőző alakításért -  Illetve ez hazugság, mert nem sajnálom. Akármikor megtenném újra. Szeretem Beet, és ha a szeretteimről van szó, akármire képes vagyok. Ha azt akarjátok, hogy maradjak, ezt tudnotok kell.

 -Megértünk téged. - Liam odajött hozzám, a kezét a vállamra tette.

  Időközben Niall felállt, a kezét a derekamra tette, mintha csak meg akarna támasztani.

 -Még mindig azt szeretném, hogy maradj. - Zayn egy biztató pillantást küldött felém.

  Louis nem mondott semmit, valamin gondolkodhatott.

 -Megkérhetlek valamire Liam? - egyenesen a barna szempárba néztem.

 -Persze. - az arca komoly lett.

 -Ha felébred Betty nekem szólj először.

 -Vigyázok rá, megígérem. - bólintott.

 -Köszönöm.

 -Ha nem gond, én felmegyek. Azt hiszem, ma korán lefekszem. - Lou pillantása egyik pillanatban dühös volt, a másikban meg együtt érző. Csak még jobban összezavarodtam tőle.

  Nem követett senki felfelé a lépcsőn. Sejtettem, hogy nem mindent fognak megosztani velem. Az egyik felem hitt abban, hogy Zayn, Niall és Liam komolyan megharagszanak, a másik felem viszont erősen kételkedett benne. Nagyot sóhajtottam, előkészítettem a pizsimet, a tiszta alsóneműt és a törölközőt zuhanyzáshoz.

  Felidéztem a fiúk arcát. Részletesen próbáltam elemezni minden egyes arcot remélve, hogy megtalálom az igazságot. Vedd már észre, csak megszántak téged, nehogy azt hidd, hogy kedvelnek! - szólalt meg egy gonosz hang a fejemben.

  Az a zuhanyzás volt életem leghosszabbja. Nagyon lassan dörzsöltem be magam az illatos tusfürdővel, minden rossz gondolatot elhessegettem. Amint elzártam a vizet, már meg is bántam, hogy megtettem. Csak álltam ott, míg az apró vízcseppek egyenként ki nem hűltek a bőrömön. Mikor vacogni kezdtem gondoltam csak, hogy kilépek a sötétkék zuhanyfüggöny mögül.

  Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a kádban a sajátomon kívül még két láb van a függöny mögött. Ismerős lábak. A berozsdásodott fogaskerekek végre beindultak, az arcom csak úgy lángolt. Nem időztem sokat a testen, az arcot kerestem meg. Huncut mosolyra bukkantam - ő nem jött zavarba, a kék szeme szokatlanul fényesen csillogott. Mint valami szégyenlős kislány azonnal magamra tekertem a függönyt, majd ügyetlenül kiléptem. A kendőmet azonnal magamra csavartam.

 -Niall. - motyogtam.

  Ő is a dereka köré tekert egy kendőt. Annyira szexi volt, legszívesebben közelebb mentem volna hozzá és... - ó a fenébe is, térj már észhez! - ráztam meg a fejem.

  Mintha csak kitalálta volna a gondolatomat egyre csak közeledett felém. Addig hátráltam, míg a hideg csempének nem mentem neki. Nem volt erőm elfutni, teljesen végem volt. A mellkasunk összeért, de ő nem mozdult. Féltem, hogy ha a végtagjaimat megmozdítom, azok majd éppen az ellenkezőjét teszik annak, amire utasítom őket. Behunytam a szemem, mélyen magamba szívtam az illatát - tenger, valamilyen drága férfi parfüm és Niall.

  Felnyögtem, mikor végre megcsókolt. Finoman kezdte, én vadul téptem az ajkait, az egyik kezemmel közelebb húztam magamhoz, másikkal a hajába túrtam. Az egész teste reagált a közeledésemre, kezei egyre lejjebb tévedtek. Már csak egy vizes törölköző volt köztünk, ami percről percre vékonyabb lett.

 -Sofie! - hallottam meg Louis kiabálását - Merre vagy?

  Szétváltunk, kábultan kerestem a ruháim. Niall segített az öltözködésben, miután végeztem finoman megpuszilta a nyakamat.

 -Itt vagyok! - jöttem ki öt perc múlva.

 -Keres valaki a telefonon. - a haragnak nyoma sem volt az arcán, ugyanaz a kedves srác volt, akivel a parton marháskodtam.

  Mosolyogva indultam el, a talpam fázni kezdett. A lábamra pillantva rájöttem, hogy a papucsom a fürdőben hagytam. Visszaindultam volna érte, de akkor a szőkeség lépett ki a fürdőből egy szál törölközőben, a kezem munkájának köszönhetően kócos hajjal. Odaadta a papucsot, majd mintha minden a legnagyobb rendben lenne, visszament. A szám is tátva maradt. Ha visszatért a régi Louis, ezt hallgathatom életem végéig - fordultam felé.

  Lou arcán hatalmas vigyor terült el.

 -Megzavartam valamit? - igen, visszatért.

  A telefon makacsul csörgött tovább okot adva a menekülésre.

 -Hallo. - szóltam bele kissé bizonytalanul.

 -Oh, Sofie jól vagy? Édesem minden rendben van? - olyan erősen szorítottam a kagylót, amennyire csak tudtam. A múlt még mindig kísért...

 -Menj a francba Dave! Ne keress! - csaptam végül le.

 -Ki az a Dave? - értetlenkedett Louis.

 -Csak egy régi... Ismerős. Nem fontos. Ha még egyszer hív, légyszíves csak egyből nyomd ki. - indultam Niall szobája felé.

  Nem mondhattam el neki, hogy ki is ő. Nem! - ordította egy vékony hang bennem. Kedvem lett volna valamit széttörni. Az emlékképek ismét megrohamoztak. Neki megyek az első nap a suliban, a terveink, a remények... A gyémántgyűrű, amit nekem adott. Nem volt szükségem rá, nem is utaltam arra, hogy kellene, ő mégis hozzám akarta kötni magát... Aztán egyik nap a belőle áradó piaszag, a barna hajszál az ingén... Bíztam benne, nem kérdezősködtem, de aztán a vörös haj... Az a szánakozó arc, mikor rákérdeztem.

 -Mi a baj? - Niall haja félig vizes volt, ettől a szemeim csak még kékebbnek tűntek.

 -Jól vagyok. - mosolyogtam.

 -Ha amiatt aggódsz, ami a zuhanyzóban történt... - a mutatóujjammal befogtam a száját.

 -Az nagyon jól esett.

 -De most pihenni szeretnél. - adott egy puszit a homlokomra.

 -Ha nem baj. - mosolyogtam félszegen.

  A kezemet megfogta, mélyen a szemembe nézett.

 -Sofie... Te nagyon fontos vagy nekem. - nagyon zavarban volt - Én nagyon örülnék, ha együtt lennénk.

  Megint meglepetést okozott. Ő és én? Hány napja is ismerem? - tettem fel a kérdést. Az egész annyira ésszerűtlennek tűnt, annyira gyorsnak. Mégis úgy éreztem, mintha már összeszokott páros lennénk... Ha nem próbálom meg, nem tudhatom.

 -Én is nagyon örülnék neki. - döntöttem.

  Lágyan megcsókolt.

 -Eszek valamit, aztán jövök hozzád. - kacsintott.

  Miért éreztem mégis még mindig rosszul magam?